
Segítek, hogy megtaláld a hozzád legjobban illő pályát, támogatlak az álláskeresésben és a karrierváltásban!
Bizonytalan vagy, hogy merre indulj, és szeretnéd tudni, hogy mi az a pálya, amelyben a legjobban kamatoztathatod az erősségeidet?
Szeretnél váltani, de nem tudod, hogy mi illene igazán hozzád?
Nem könnyű eligazodni a sok lehetőség között, ezért teljesen rendben van, ha nem tudod merre indulj.
Sokkal többen vannak hasonló helyzetben, mint gondolnád és nem kell egyedül kitalálnod, mi a te utad.
A célom, hogy magabiztosan, önazonosan és tudatosan tudd meghozni a következő lépést.

Ismerj meg!
A pályaválasztásom a gimnáziumban tudatos volt, mert olyan irányt választottam, ami passzolt az érdeklődési körömhöz. Továbbá 16-17 éves koromban határozottan eldöntöttem azt is, hogy mindenképpen jelentkezni fogok mesterképzésre is az alapszak befejeztével.
Az egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakon tanultam, ahol nagyon szerteágazó tudásra tettem szert. Tanultam emberi erőforrás menedzsmentről, szervezetek működéséről és ezek a témakörök nagyon megtetszettek. De nem csak a tanultak alapján döntöttem el, hogy milyen irányba szeretnék továbbtanulni. A szak elvégzése közben beszerzési gyakornokként dolgoztam egy multinacionális vállalatnál, és hamar rájöttem, hogy nekem a munkám során szükségem van arra, hogy emberekkel foglalkozhassak.
Ezek a tapasztalatok és felismerések vezettek oda, hogy a közgazdász diplomámmal a kezemben emberi erőforrás tanácsadó mesterszakon folytattam a tanulmányaimat. Az itt tanultakat a gyakorlatban is alkalmaztam, az egyetemi éveim alatt HR gyakornokként segítettem állást találni felnőtteknek és diákoknak egyaránt.
Több éve dolgozom toborzóként, ezáltal napi szinten találkozom álláskeresőkkel, önéletrajzokkal, interjúhelyzetekkel. Számomra az a legnagyobb öröm, amikor valakit végig kísérhetek az első beszélgetéstől a sikeres ajánlatig.
Ez a felismerés erősített meg abban, hogy tanácsadóként szeretnék minél több fiatalnak és felnőttnek segíteni a sikeres pályaválasztásban, az álláskeresésben és a karrierváltásban. Az egyetemen megszerzett HR és tanácsadói tudást további tanácsadói képzésekkel egészítettem ki, hogy szakmailag a lehető legjobban támogassam a hozzám fordulókat.
Így segítek
Ingyenes első konzultáció
Az első, 30 perces konzultáción átbeszéljük a jelenlegi helyzetedet, az elképzeléseidet és a céljaidat. Ekkor közösen eldöntjük, melyik tanácsadási forma és csomag támogatna jelenleg a legjobban. Nincs közelezettség – ez a beszélgetés azt segíti elő, hogy folyamatot a legjobban személyre tudjuk szabni, ha úgy döntesz, hogy elkezdjük a közös munkát.
Tesztekkel és kérdőívekkel dolgozom
A tanácsadás során olyan teszteket és kérdőíveket használok, amelyek segítenek feltérképezni a személyiségedet, erősségeidet, motivációidat és munkaértékeidet
Több éves toborzói tapasztalattal támogatlak
Toborzóként nap mint nap jelöltekkel beszélek, önéletrajzokat elemzek és interjúkat készítek. Ezt a gyakorlati tudást szeretném átadni neked, hogy te is magabiztosan és jól felkészülten tudj tovább haladni a saját utadon.
Személyre szabott folyamat
Nincs két egyforma élethelyzet és személyiség, ezért a tanácsadás mindig a te igényeidhez, céljaidhoz és tempódhoz igazodik. Akár pályakezdőként, karrierváltóként, vagy középiskolásként érkezel, úgy vezetlek végig a folyamaton, hogy közben támogatva érezd magad.
Tudatos, önazonos döntéshozás
A közös munka során segítek, hogy átlásd, milyen irányok illenek hozzád, hogy olyan döntést tudj meghozni, amely összhangban van a személyiségeddel és a céljaiddal egyaránt.
Gyakorlati támogatás a következő lépésekhez
Fontos számomra, hogy ne csak a megfelelő irányt találjuk meg, hanem felkészülten tudj elindulni – legyen szó pályaválasztásról, álláskeresésről vagy karrierváltásról.
Segítek a szükséges pályázati anyagok elkészítésében, a felkészülésben és abban, hogyan építsd fel tudatosan a saját karrieredet és továbbtanulásodat.

„Úgy vélem, hogy sosincs késő váltani, új területeken kipróbálni magunkat, valamint új dolgokat megtanulni.
Pálya-és karrier tanácsadóként célom az, hogy minél több embernek segítsek olyan pályát és hivatást találni, ami a személyiséghez, erősségekhez és értékekhez legjobban illik.
Hiszen akkor tudjuk magunkból a legjobbat kihozni, ha szeretjük azt, amit csinálunk.”
Milyen lenne a közös munka?
Feltérképezzük az erősségeidet, értékeidet és motivációidat
Megnézzük, milyen pályák és karrierutak illenek hozzád
Támogatlak a döntésben és a következő lépésekben

Szolgáltatások
Pályaválasztási tanácsadás
A pályaválasztási tanácsadás segít, hogy jobban megismerd önmagad és megtaláld a hozzád illő irányt. Feltérképezzük a személyiségedet, erősségeidet, értékeidet és motivációidat, majd megnézzük, mely pályák és továbbtanulási lehetőségek illenek hozzád.
Karriertanácsadás
A karriertanácsadás során tudatosan dolgozunk a következő lépéseden – legyen szó új önéletrajzról, interjúfelkészülésről vagy akár teljes karrierváltásról. Segítek, hogy tisztán lásd, mi motivál, miben vagy jó, és merre érdemes tovább haladnod.

